BADACSONYTÖRDEMIC
Polgármesteri Hivatal Badacsonytördemic
8263 Badacsonytördemic, Hõsök útja 12.
Polgármester neve: Kovács Lászlóné
A falu története
A Címerpajzs hosszában osztott, alapszíne kék
- piros. A kék mezõt ezüst csík szeli ketté,
felette arany korona. Ez a kompozíció Zala megye címerébõl
származik, mivel a falu korábban e megyéhez tartozott.
Alul az ezüst hal, mint kiegészítés szimbolikus,
a Balatont illetve az itteni halászatot jelképezi. A
piros mezõ felsõ ábrája Tördemic
régi pecsétjébõl származik. A három
arany búzakalász mely a község szorgos hétköznapjait
jelképezi, eredeti motívum. A kalászokat tartó
ezüst páncélos kar a "címeresebb"
megjelenést szolgáló kiegészítés.
A piros mezõ alsó ábrája egy arany szõlõtõkét
ábrázol, mely a híres badacsonyi borokra utal
A CÍMER KIEGÉSZÍTÉSEI: A pajzs tetején
látható páncélos sisak és a kardot
tartó kéz a község régi nevére
utal. A Nemestördemic név onnan származik, hogy
a lakói kisnemesek voltak, melyet vitézségükkel
szereztek. A sisaktakaró színei a címer színeit
ismétlik. Piros fonákján arany, kék fonákján
ezüst.
Bronzkori és római kori leletek alapján bizonyítható,
hogy ebben az idõszakban már lakott volt. Badacsonytördemicet
írásos emlékek 1219-ben említik elõször
"Turdemez" néven. A községhez tartozó
Badacsonylábdihegy üdülõterület a honfoglaló
"Lád" nemzetségrõl kapta a nevét.
Késõbb a falu neve Nemestördemic, majd 1950-tõl
a mai nevén Badacsonytördemic néven jegyzik
A Balaton-felvidék egyik legszebb tanúhegye a 438 m
magas Badacsony, melynek lábánál fekszik ez a
csendes kis falu. Lakóinak száma 940 fõ.
A hegyet turistaút szövi át, melyet regényes
szépségû kõomlások, bazaltorgonák
szegélyeznek.
A látnivalók közül ajánljuk a Rodostó
házat, mely II. Rákóczi fejedelem halálának
200. évfordulójára épült. A Bujdosók
379 lépcsõje igazi kihívás a turistáknak,
de aha eljutnak a tördemici kilátóig csodálatos
panorámában gyönyörködhetnek. A hegy
növényzete sok tekintetben mediterrán jellegû.
Geológiai, botanikai, zoológiai értékei,
valamint egyedülállóan szép tájbeli
képének védelme érdekében a Balatonfelvidéki
Nemzeti Park része. A Római útról, - mely
a római korban kereskedelmi szállítási
útvonalnak számított - napjainkban hangulatos
ódon pincékhez lehet betérni.
Badacsonylábdihegy
Badacsonytördemichez
tartozó üdülõterület. Fizetõ-vendéglátó
házak, kemping, panzió várja az idelátogató
vendégeket. A Badacsony-hegy turistaútról közelíthetõ
meg, a vadregényes erdei utak kellemes kikapcsolódást
nyújtanak a sétálni vágyó, csendet,
nyugalmat keresõ turistáknak.
A településen római katolikus kápolna található,
klasszicista stílusú, ahol nyáron, vasárnap
reggel tartanak istentiszteletet.
Vendéglõk, ABC, Tourinform iroda várja a vendégeket,
Badacsonylábdihelyet a Budapest - Tapolca között közlekedõ
személyvonattal vagy a 71. sz. fõútvonalról
személyautóval közelíthetik meg.
A faluban és Badacsonylábdihegyen fizetõ vendéglátó
házakban, kempingben, panziókban találnak szálláslehetõséget.
Szálláshelyekrõl információ szerezhetõ:
Tourinform Iroda, Badacsony Park u. 6., Tel./Fax.: 87/431-046 Tourinform
Pont: Badacsonylábdihegy, Strand
Aki családdal érkezik, a környéket nemcsak
autóval, hanem kerékpárral is bejárhatja.
A felfrissülésre vágyók a falutól 2-3
km-re található strandokat kereshetik fel. Egyéb
szórakozási lehetõségek: Lovaglás
- 2 km-re Nemesgulyáson- 4 km-re GyulakeszibenTavasbarlang -
Tapolca 8 km Legközelebbi melegfürdõ: Hévíz
(20 km)
Szolgáltatások: Fodrász, autójavító,
étkezési lehetõség (6 vendéglõ),
élelmiszerboltok
Badacsonytördemic
kulturális "központja" a faluház, mely
otthont ad a teleháznak is. A faluházban könyvtár
is mûködik, könyvkölcsönzésre heti
három alkalommal van lehetõség. A teleházban
játék, - ismeretterjesztõ, - idegen nyelvû
programok vehetõk igénybe, ezenkívül lehetõség
van Internet használat, nyomtatás, fénymásolás,
adatmentés CD-re, Fax és telefonhasználat igénybevételére
is. A teleház és a faluház minden nap hétfõ
és vasárnap kivételével 13 - 21 h-ig tart
nyitva. A faluházban sportolásra is lehetõség
nyílik, asztalitenisz, darts, sakk várja a sportbarátokat.
Minden évben nyáron rendezzük meg a "Tördemici
Falunapokat", ahol sport-, ügyességi-, kulturális
programokon vehetnek részt az érdeklõdõk.
Rendszeresen adunk otthont kiállításoknak, bemutatóknak,
hiszen nagyon sok mûvészt megihletett már a Balaton,
Badacsony és a környezõ táj szépsége.
Közérdekû információk
Polgármesteri hivatal
8263 Badacsonytördemic, Hõsök útja 12.
Tel./Fax: 87/433-036
E-mail: turdemez@elender.hu
Ügyfélfogadás ideje: Hétfõ - csütörtök:
8-16h-ig
Péntek: 8 - 12h-ig
Faluház, Teleház
8263 Badacsonytördemic, Hõsök útja 12.
Tel./Fax: 87/533-030
E-mail: tudehaz@matav.hu
Háziorvosi szolgálat
8263 Badacsonytördemic, Szent István út 3/2.
Tel.: 87/433-039
Rendelési idõ: Hétfõ: 8 - 12h-ig
Kedd: 8 - 11h-ig
Szerda: 8 - 12h-ig
Csütörtök: 8 - 12h-ig
Péntek: 8 - 12h-ig
A rendelési idõ alatt kézi gyógyszertár
mûködik.
Szentmise: Minden vasárnap 11.30-tól
Badacsonytördemic a Budapest - Székesfehérvár
- Tapolca vasútvonal mentén található. Autóval
megközelíthetõ a 71. sz. fõútról.
Pénzváltási lehetõség: Posta, Takarékszövetkezet