GYULAKESZI

Polgármesteri Hivatal Gyulakeszi
8286 Gyulakeszi, Kossuth u. 55.
Polgármester neve: Pappné Ruska Éva


A 703 lelket számláló kisközség a Balaton-felvidéken, Tapolcától alig 4 kilométerre, a Csobánc-hegy nyugati lábánál fekszik.
Õsrégi település, melyen megtalálhatók minden kornak a nyomai. Elsõ okleveles említése 1180-ban Keszõ néven történt, 1552-tõl szerepel Gyulakeszi néven. 1678-tól a hercegi Esterházy család volt a település földesura. 1869-ben nagy tragédia érte a községet, tûzvész következtében az egész falu leégett templomával együtt. A település lassan épült fel a tragédia után. A római katolikus templomot az Esterházy család építette újjá, mely ma a település mûemlék jellegû épülete.
Mögötte található Merencsics Tibor alkotása: Gyulaffy László bronz mellszobra. A "magyar Achilles", a csobánc vár védõje innen õrzi a síkságból kiemelkedõ szépséges bazalthegyet, a Csobáncot. Csúcsán még most is állnak büszke várának (melyrõl 1255-ben tesznek elõször említést a korabeli feljegyzések) romjai. A felfelé vezetõ út mellett az elpusztult csobáncszögi község õsrégi templomának falai omladoznak. A XIII. század elejérõl származó román kori épületet a környékbeli nép "Rossz-templomnak" nevezte el.
A hegyrõl, a várból nagyon szép panoráma nyílik a Káli-, és a Tapolcai -medencére, a Bakonyra, valamint a csillogó Balatonra. Botanikai értékei is jelentõsek. A sárga virágú sziklai dercevirág elõfordulása a környéken egyedüli, s itt van az egyetlen dunántúli lelõhelye a baglyos kõtörõfûnek.
A település fejlõdésében meghatározó szerepet játszik Tapolca és a Balaton közelsége. A lakosság zöme a környezõ falvak és Tapolca város üzemeiben dolgozik, illetve több helybeli vállalkozó is biztosít munkalehetõséget az itt élõknek. A falusi turizmus is jelentõs tért hódít, hisz egyre többen adnak ki szobát, apartmant a községbe látogatóknak. Sokan kiköltöztek a városból és egyre több kiránduló, pihenni vágyó keresi fel a községet, mely nyugalmat, vendégszeretetet biztosít az idelátogatóknak, akiket hagyományos rendezvényeinkre, a júniusi falunapra, a szeptemberi Mária napi búcsúra , valamint a szintén szeptemberben rendezendõ szüreti felvonulásra is szeretettel várunk.

 

 

 



Készült a Tér-Kép Program keretében, 2002.