NYIRÁD

Települési Önkormányzat Nyirád
8454 Nyirád, Szabadság u. 3.
Polgármester neve: Sarkadi Nagy András

Nyirád a Dunántúl középsõ részén, a Bakony hegység délnyugati lábánál, Veszprém megye déli részén található. Ajka-Tapolca-Devecser-Sümeg városok által határolt terület központjában fekszik, földrajzi elhelyezkedése nagyban befolyásolja jelenlegi helyzetét.
Lakóinak száma 2001. január 1-jén 1914 fõ. A település lakói a XX. század elsõ feléig fõleg mezõgazdaságból éltek.
1937-ben nyitották meg a falu határában az elsõ bauxitbányát, mely gyökeresen átrendezte az itt élõk életkörülményeit. A mezõgazdaságból - a bányászati tevékenység bõvülésével - egyre többen vállaltak munkát a bányánál, s kezdett kialakulni az ipari munkásság. A II. világháborút követõen indult újra, illetve folytatódott nagyobb volumenû bányászat, s fokozatosan a férfi munkaerõ több, mint 50%-át foglalkoztatta a bányavállalat.
Az idõsebb generáció - és elsõsorban a nõk - kis parcellákon (5-20 hold) mezõgazdasági munkát végeznek szükségleteik kielégítésére. A települést körülvevõ földek gyenge minõsége, valamint a kis parcellák nem is tették lehetõvé a piacra való termelést.
Az 50-es évek végére kialakult a m unkaképes lakosság szakmai struktúrája, valamint a magyar iparosodó településekre jellemzõ kétlakiság. Ebben az idõszakban a bauxitbánya vezetésének ideköltözésével erõteljes fejlõdésnek indult a település. Felépült a község nyugati határában egy lakótelep, mely már vezetékes ivóvíz- és csatornahálózattal lett ellátva. Annak idején korszerûnek számító Mûvelõdési Ház kezdte meg mûködését, és a települést ellátó üzlethálózat is kialakult. Megkezdõdött az utak, utcák portalanítása, járdaépítés, valamint a felszíni csapadékvíz tervszerû elvezetése. A bányászattal egyidõben, az aktív víznívó-süllyesztés következtében a település áradt kútjaiból az ivóvíz eltûnt. Bányakár terhére az úgynevezett Öregfalu is vezetékes vízzel lett ellátva, s a kiszáradt kutak nagy része szennyvíztározóvá lépett elõ, ami napjaink egyik legnagyobb gondját okozza.

A település dinamikus fejlõdésének idõszaka 1953-tól az 1970-es évek elejéig tartott. A település lélekszáma a 60-as években tetõzött, amikor megközelítette az 2500 fõt.
A település közvetlen környezetében a bauxitbányászat a 90-es évek közepén teljes egészében befejezõdött, s e tény fokozottan sújtotta a lakosságot. Szinte nincs olyan család, aki ne lett volna kapcsolatban a bányavállalattal.
Tekintettel arra, hogy a bányász szakmát más területen használni nem lehet, a munkahelyüket elvesztõk szinte kilátástalan helyzetbe kerültek. A korábban jó anyagi körülmények között élõ lakosság lassan egyre súlyosbodó anyagi gondokkal kellett, hogy szembenézzen. A fiatalok munkahelyet Ajkán vagy Tapolcán találtak, így megindult egy kisebb fajta elvándorlás.
Megfigyelhetõ viszont egy ellentétes irányú bevándorlás a környezõ kisvárosokból. Az ott élõ, alacsony jövedelmû családok kényszerbõl értékesítik városi tömbházukat, és itt vásárolnak olcsón kertes, hármas-udvarú lakásokat. Sajnos a jelenség az önkormányzat szociális gondjait növeli, s a település morális helyzetét rontja. Mindezek ellenére a munkanélküliség alacsony, viszont sok fiatal bányász nyugdíjas.

A csatornahálózat 20 %-os kiépítettségû, tulajdonosa az önkormányzat. Két éve valósult meg a falu telefonhálózatba történõ bekapcsolása, több, mint 400 állomással. Az Internet is hozzáférhetõ a falu lakói számára az iskolai számítógépes teremben "Teleház" jelleggel.

A település nevezetességei:

A településen található Erzsébet királyné ércbõl készült szobra, soha ki nem apadó forrással a szomszédságában.
A települést körülvevõ Bakony-hegység délnyugati nyúlványa vadban gazdag.
Országos versenyek lebonyolítására alkalmas krosszpálya található a település határában.
A falunak évente saját falunapja van.

Turisztikai szempontból a település jelenleg jelentéktelen, viszont környezete alkalmas arra, hogy vadász, lovas és a most divatba jövõ terepjáró turizmust meghonosítsuk