MEGALAKULÁS
A Balatonfelvidéki Térségfejlesztési
Társulás 1995. január 20. napján alakult,
Zalahalápi székhellyel, nyolc alapító
taggal.
Az alapító tagok Gyulakeszi, Kisapáti, Lesencefalu,
Nemesvita, Raposka, Szigliget, Tapolca és Zalahaláp
voltak.
A Területfejlesztésrõl és területrendezésrõl
szóló 1996. évi XXI. törvény megjelenését
követõen a Társulásnak mind több önkormányzat
lett tagja, lépett be Társulásunkba.
Jelenleg 30 Önkormányzat - a Tapolcai-, a Káli-,
valamint a Dörögdi-medence települései tartoznak
a társulás tagjai közé
A Térségfejlesztési Társulásunk
mûködési területe a tapolcai statisztikai körzet
nagy részével egyezik meg.
Vissza a lap elejére
PROGRAMOK
1996. évben a Területfejlesztési
Tanácsnál pályáztunk a térségfejlesztési
koncepciójának elkészítésére,
így 1997. I. félévben már elfogadott Fejlesztési
Koncepcióval rendelkeztünk.
A koncepció alapján a térségnek a földrajzi
adottság és egyéb jellemzõ vonásai
alapján elkészítettük a:
- Turisztikai programunkat, valamint a
- Kerékpárút koncepciót, amely a tervezéshez
tanulmánytervnek felhasználható
- A Borturizmus koncepciónkat is 1999. évben.
- Elkészült Környezetvédelmi programunk, a
- SAPARD stratégiai- és operatív programunk is.
-
A Térségfejlesztési Társulásban
csak önkormányzatok rendelkeznek tagsággal. Ennek
ellenére a Társulás foglalkozik a térség
gazdaságfejlesztésével is. Ez tükrözõdik
az elkészített koncepciókban, programokban is.
Vissza a lap elejére
JELLEMZÕK
A térségben magas a munkanélküliség,
de a nyári, az idegenforgalmi hónapok alatt csökken.
A térségben a megélhetést elsõsorban
az idegenforgalomnak, illetve az azt kiszolgáló szolgáltatásoknak
kellene biztosítani. Térségünk területének
nagy része a Nemzeti Park területe, valamint a Balaton
part és vonzáskörzete. Mind a kettõ idegenforgalmilag
nagyon fontos, csak az idegenforgalomhoz szükséges infrastruktúrát
és szolgáltatási hálózatot kell
kiépíteni és a képzést megszervezni.
A Társulás mûködési
területén nagy számban találhatók
mûemlékek és mûemlék jellegû
épületek vagy építészeti, tájvédelmi
szempontból védett területek.
Térségünkben hagyománya
van a biogazdálkodásnak, melynek jelentõsége
úgy belföldön, mint külföldön egyre
nõ. Tovább kell folytatni a jelenlegi biogazdálkodást
és még további lehetõségeket kell
felkutatni ( Mg.ipari park).
Itt ugyancsak fontos elem a képzés,
bár a szakmunkásképzést a Tapolca város
által mûködtetett Szász Márton Általános-
és Szakképzõ Iskola végzi. A felnõtt
oktatás viszont " az úgynevezett betanított
színtû oktatás " megszervezésre vár.
A fentieken kívül térségünkre
nagyon jellemzõ a mezõgazdaságnak a szõlészeti
ágazata. A térségben lévõ szõlõültetvények
elöregedettek, újratelepítésük indokolt.
Ez a térség a jó borairól volt és
jelenleg is híres. Ezt a hírnevet mindenképpen
meg kell õrizni és továbbfejleszteni.
Vissza a lap elejére
TERVEK
A Térségi Társulás
szeretné minél elõbb megoldani a kerékpárút
hálózat kiépítését, hogy
a Balatoni, illetve az országos kerékpárúthoz
is csatlakozzunk. Várhatóan 2002-es évben szeretnénk
a kerékpárút terveit elkészíttetni
és a kiépítés elsõ ütemét
megkezdeni. A megvalósítást több ütemre
tervezzük.
Ugyancsak égetõen sürgõs
és fontos megoldásra vár a térség
szennyvízcsatorna hálózat kiépítése.
A jelenlegi csatornázottsága a térségnek
Tapolca várost, Badacsonytomaj, Szigliget, Révfülöp
településeket figyelembe véve kb. 35 %-os. Ugyanakkor
a településeink nagy része közvetlen a Balaton
parthoz kötõdik, vagy a Balaton vízgyûjtõjén
fekszik. Továbbá egyes települések olyan
vízbázison vannak, melyek a Közép Dunántúl
nagy részének az ivóvízét biztosítják.
Ez a nyirádi ivóvízbázis, melyen van Zalahaláp,
Nyirád, Sáska, Szõc, Sümeg és térsége.
Több település már
elkészítette csatornázási tervét,
de ezidáig céltámogatás hiányában
nem kerültek megépítésre, azonban a 2001.
évben nyertek céltámogatást, így
a szennyvíz elhelyezésbõl eredõ környezetvédelmi
gond belátható idõn belül megoldódik.
A még céltámogatást nem nyert települések
összefogásával ISPA pályázat keretében
tervezzük a megvalósítást. Nemesgulácson
a szennyvíztisztító elkészült, az
arra rácsatlakozó csatornahálózat kiépítése
folyamatban van.
Térségi Társulásunk
tagja a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanácsnak,
valamint a Balatonfejlesztési Tanácsnak, ahol térségünket
Kálóczi Kálmán, Badacsonytomaj polgármestere
képviseli.